2009. március 31., kedd

A Kaland folytatódik

A hétvégén elkezdődik a 2010-es Budapest-Bamako előfutam sorozata, a Bamako Challenge. Ennek első állomása lesz a Budapest-Baja éjszakai verseny, ami péntek estétől szombat reggelig tart. Az autó újra versenykész állapotban van, az alkalmilag három fősre bővült legénység alig várja, hogy hazai viszonyok között is kamatoztassa a szavannai éjszakákon szerzett tapasztalatait.
Az autón az utóbbi időben több fejlesztés is történt, új felnik, versenygumik kerültek föl, az Afrikában használt erősfényű tetőfényszórók le lettek cserélve kisebb hatótávolságú, de a fényt jobban terítő világítótestekre. Az autó immár három személyes, a jobb hátsó részre került be egy újabb ülés. A szavannai sérülések tapasztalatai alapján a jövőben gallyterelő védi a szélvédőt és a karosszériát.
A kartervédőt és az első futóművet is meg kellett erősíteni, ez utóbbi esetében új alsó trapézok teljesítenek szolgálatot a megerősített eredetiek helyett, amelyek a verseny alatt nem bírták a forszírozott igénybevételt és eltörtek. Szóval lesz mit kipróbálni, a cél most nem elsősorban az eredmény, hanem a tapasztalatszerzés, a versenykilométerek gyűjtése.

Közlekedésbiztonsági nap és motoros találkozó

Az eseményen a Tűzgolyó és legénysége is megjelenik a Vision-Zero színeiben.

Részletek:
http://www.vision-zero.eu/index.php?option=com_content&view=article&id=56&Itemid=60

2009. március 29., vasárnap

A Budapest-Bamako iroda sajtóközleménye

Kormányváltás a Bamakon is, Villám Géza átadja a volánt
2010-ben újjá születik a BUDAPEST-BAMAKO!


Budapest 2009. Március 24. – Ma délelőtt a Budapest-Bamako volánját hivatalosan is átadta a futam alapítója, Villám Géza az új szervező bizottságának. A két ős-bamakós, Polgár András és Polgár Tamás nevével fémjelzett szervezőség jelentős újításokat ígér az 5. születésnapját ünneplő versenyre és túrára. „Célunk, hogy a Bamako szellemiségét és tradícióit megőrizve egy professzionálisan szervezett, környezetbarát, karitatív mega-rallyt nyújtsunk az indulóknak”- nyilatkozta Polgár András, aki öccsével Tamással a 2005-ös Bamakón Trabanttal jutott el Bamakóba.

Az 5. születésnapjára készülő Budapest-Bamako az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül. Az első fapados Dakaron 2005. decemberében a Hősök teréről 42 csapat startolt, míg 2009-ben már 600-nál több résztvevő hajtott át a rajtkapu alatt.

A mezőny nagyságával együtt nőttek az igények, mind a szervezettségi szint, mind a szolgáltatások terén. A terep is évről-évre keményebb lett, így idén januárban az afrikai táv túlnyomó részét aszfalt utaktól távol, sárban, kő- és homoksivatagon, füves és fás szavannán keresztül tették meg a résztvevők. Rendkívüli emberi teljesítményt követelt a verseny kategória indulóitól régi Dakar útvonalak érintése, a csapatok mind magukra voltak utalva bármilyen szerviz asszisztencia nélkül. „A verseny kategóriában induló száz csapat kiértékelése és elbírálása az eddiginél komolyabb infrastruktúrát és személyzetet igényel” – tette hozzá Polgár András, versenyigazgató.

A futam alapítója természetesen nem tűnik el a Bamakóról. Villám Géza fővédnökként és média igazgatóként továbbra is fontos szerepet tölt majd be a Nagy Afrikai Futam életében. „Sosem szerettem, ha főszervezőnek hívnak. A Bamako eddig elég kaotikus és szervezetlen volt, ahhoz, hogy ezt a titulust valaki megkapja.” - nyilatkozta a volt rádiós.

A Dakar Rally afrikai kivonulása óta a Budapest-Bamako a legnagyobb afrikai autóverseny és a világ legnagyobb amatőr rallyja. A gazdasági válság és az autó ipart sújtó recesszió sem kedvez a drága professzionális futamoknak és a profi autósportnak. A Budapest-Bamakora túra kategóriában viszont már február végén betelt a nevezési keret és a verseny kategóriában is pár hely áll csak rendelkezésre.

„Célunk, hogy professzionális marketing és szponzorációs eszközöket bevetve támogatói oldalról is attraktívabbá tegyük a Budapest-Bamakot”- mondta Polgár Tamás. A futam az elmúlt négy évben a motorsport világában egyedül álló módon szponzoráció nélkül tett szert nemzetközi népszerűségre.



(fotó: Sandlander)

2009. március 25., szerda

B2B film

Májusban lesz a 2009-es Budapest-Bamakoról szóló film bemutatója a Travel Channel-en. Addig is itt egy rövid előzetes, amelynek a végén a Tűzgolyó is feltűnik pár pillanatra.


2009. március 24., kedd

Tűzgolyó és a csirkék

A hétvégi KFC családi napon megtalálható lesz a Tűzgolyó is. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk.

2009. március 19., csütörtök

Az élménybeszámolón vetített videók

1. videó



2. videó



3. videó



4. videó